„Mit tehenték érted?” Karitatív csoport

 – – –

„Panaszkodtam, hogy nincs cipőm, míg nem találkoztam olyannal akinek, nincs lába.”

RÓLUNK

A csoport 2009-ben alakult, Szollár-Nikolics Zsanna vezetésével. Általános iskolás, középiskolás, egyetemista és dolgozó fiatalokból álló közösségünk azért jött létre, hogy segíthessünk az arra rászoruló embertársainkon.

2014-es évtől a csapat hivatalosan csatlakozott az IKSZ (Iskolai Kötelező Szolgálat) programhoz, így a középiskolás diákokat nálunk meg összegyűjthetik a szükséges mennyiségű óraszámot.

Szívünkhöz közelinek tartjuk azt, hogy másokon segítsünk, hiszen a csapat tagjai hátrányos helyzetben lévők, tudják mi a nélkülözés, éppen ezért szeretnék minél több embernek elviselhetőbbé tenni a napjaikat amennyire erőinkből telik.

Minden évben megrendezésre kerülnek a Karácsonyi- illetve Húsvéti Mosolyvarázs nevet viselő karitatív akcióink, ahol Nagykanizsa szociális intézményeibe látogatunk el, saját összeállírású műsorral és saját készítésű ajándékokkal kedveskedve a lakóinak.

Közösségünk az állandó programokon kívül minden évben külön programsorozattal is készül, mely között szerepelnek korrepetációs napok, kézműves foglalkozások, adománygyűjtő napok, csapatépítő napok, szemétszedések stb.

A „Mit tehetnék érted?” legfőbb ajándéka a szeretet. A tagok mindegyike szívesen segít szeretetet adn, így kialakult egy rendkívül összetartó, barátságos csapat ami folyamatosan várja az érdeklődőket, az azokat, akiknek segítségre van szükségük.

Jelenleg futó programjaink

Nyilas Misi Cipősdoboz akció

2020. – 103 db
2021. – 360 db
2022. – 253 db
2023. –  250 db

Szeretetcsomag

Hajléktalan Szálló gyűjtés

A rengeteg adományból, ami beérkezett két nagy furgonnyi melegruhát adhattunk át a Hajláktalanszálló lakóinak.

Hírek a csoport életéből

2024.03.30. - Húsvétkor is mosolyt varázsolt az emberek arcára a Kanizsai Fiatalok Közössége
2023.12.22. - Mosolyvarázs a hajléktalanszállón
2023.12.21. - Köszönet Nektek, Önöknek!
2023.12.08. - Rászorulóknak segítenek idén is az ünnepek előtt
2023.10.06. - A könyvtárban is segíthet
2022.12.27. - Karácsony az átmeneti otthonban
2022.12.09. - Cipősdobozos adománygyűjtés
2022.11.28. - Tovább szépül a Sétakert
2021.12.21. - 360 doboz ajándék a rászorulóknak
360 doboz ajándékot gyűjtött össze a Kanizsai Fiatalok Közössége a környéken élő, rászoruló családoknak. A szervezők még karácsony előtt eljuttatják a csomagokat a nélkülözőknek.  ok. [Tovább olvasom]
2021.12.13. - Mintegy egyórás zenés műsor várta a „Minden lélek számít!” jótékonysági est résztvevőit vasárnap
Mintegy egyórás zenés műsor várta a „Minden lélek számít!” jótékonysági est résztvevőit vasárnap a Nagykanizsai Református templomban. A szervezők a támogatói jegy, és a belépőjegy árából befolyt összeggel a Névtelen Utak Alapítványt támogatják.[Tovább olvasom]
2020.11.26. - A rászorulók karácsonyát teszik szebbé a kanizsai fiatalok
Karácsony közeledtével sem hagyja ajándék nélkül a nehéz sorsú embereket a Mit tehetnék érted?, fiatalokból álló, karitatív csoport. A járvány miatt idén másként, ám a korábbinál jóval nagyobb „formában”, illetve többször adományoznak a diákok. [Tovább olvasom]
2020.04.20. - Most is aktív a kanizsai Mit tehetnék érted? csoport
A Mit tehetnék érted? karitatív csoport fiataljai rendhagyó módon, énekkel, zenével, verssel is kifejezik törődésüket a nehéz sorsú emberek iránt. [Tovább olvasom]
2020.04.09. - Koordinálja a munkát, önkénteseket toboroz a Kanizsai Fiatalok Közössége Egyesület elnöke
A járvány idején is aktívan kiveszi a karitatív teendőkből a részét Szollár-Nikolics Zsanna, a Kanizsai Fiatalok Közössége Egyesület elnöke, Bonis Bona-díjas tehetséggondozó. A rászorulókon, elsősorban szociális intézmények lakóin, gondozottain segít. [Tovább olvasom]
2018.12.24. - Mosolyvarázs Nagykanizsán
A tizenegy éve tartó hagyományhoz híven idén is megrendezte Mosolyvarázs című karácsonyi jótékonysági programját a fiatalokból álló Mit tehetnék érted? csoport. [Tovább olvasom]